A Homoki Vakondvér története

Néhány éve készítettem egy kisebb mennyiségű alkoholos italt, amely gyakorlatilag semmilyen (általam ismert) szeszes folyadékkal nem volt összevethető, bár akárhányszor is vetemedtem arra, hogy belekóstoljak, majd értékeit ízlelgetve ítéljem meg mely név lenne alkalmas számára. Végül is a Homoki Vakondvér mellett döntöttem. Miért is? A homok mint olyan, egy lágy, könnyű talajféleség, az a szegény kis bársonybundás meg, amelyik a sívóhomokra vetődik, csak ’izzadtsággal és vérrel’, lehet könnyekkel is, járat beomlásokkal megküzdve tud otthont alapítani. Könnyebbség és keserűség árán azonban ezt mégis megteszi!

Mindig elmarad, hogy egy szeszfokolót beszerezzek, így aztán a régi módszert szükségeltetett alkalmazni, kényszerű tapasztalati úton kell eldönteni, hogyan is állunk azzal az alkoholfokkal. Egyszerűen meg kell kóstolnunk, ízlelgetni kell italunkat, hogy hatására vajon azonnal késpárbajra hívjuk a legközelebbi embert akit elérünk, avagy töltögetünk még egy-két pohárkával. Közben gondolkodunk, párbajozzunk e, netán hívjuk meg ellenségünket egy barátságos pohár hangolásra, melyet vékonyfalú üvegpoharak óvatos összeütögetésével végezhetünk. Egy bizonyos mennyiség elfogyasztása után mindenképpen kapunk némi tájékoztatást arról, hogy az italban előbb a kispárna puha simogatása vagy a kalapács csattanása sejlik e fel, azaz megnyugtatóan, ringatóan hat e agysejtjeink működésére, vagy mint említettem volt, a halaszthatatlan késpárbajra szólít. Ezek után már nem annyira ragaszkodunk a szeszfokoló beszerzéséhez és önnön alkohol tartalmunkat megpróbáljuk kezünk emelgetésével szabályozni! Egyébként is, attól, hogy mártogatnánk palackjainkba a fokolót, a jó (vagy kevésbé jó) itóka mennyisége nem növekedne, pedig ez nem egy megvetendő kívánalom!

Mit is mondjak, rendje, s módja szerint, ahogy annak lennie kell, sajnos idő előtt elfogyott, s elhagyott palackjainak fenekén már csak egy-két félnótás bodobács kerengett. Alapvetésként annyit sikerült maradandóan rögzíteni, hogy kiváló minőségű, édeset, keserűt, erőset s lágyabbat kedvelő szeszfogyasztók, legyenek nőneműek vagy hímneműek, egyaránt ’jól ihatónak’ határozták meg a nedűt, mely igazi italokhoz hasonlóan, ahogy idősödött, annál zamatosabbá, kedveltebbé (és fogyatkozó mennyiségűvé) lett. Sajnos, nem sajnos (inkább egyféle bűn), hogy ismételten előfordult velem, hogy nemes italunk készítésekor semmi, de semmi feljegyzést nem készítettem. Annyi rémlik a fentebb írtakon kívül, hogy 30 vagy 31 féle gyógynövény íze, zamata, keserűsége is volt az italban. Űgy tűnik azonban, hogy még az az egyetlen lista is elveszejette magát, hiszen akkoriban is éppen elég sok gyógynövénnyel foglalkoztam írásban és gyakorlatban, hogy valamely kidobandó cédulahalmazba került eme értékes íromány is. Most mintha olyan színben tüntetném fel magam, mintha holmi rendszertelen fickó lennék. Talán éppen az ellenkezője miatt távozott életemből ez a recept is, hasonlóan a kiváló fűszerkeverékek leírásaival együtt. Vigasztalom azonban magam, hiszen a fel nem jegyzett ízek, aromák, illatok keresése során számosabb hasonlóan kiváló ital és fűszer recept kerül felszínre, megvalósításra.

Végeredményként leszögezhető, hogy, mint mindennek, ennek is vége lett egyszer, kiürültek a palackok, lekopott róluk a felirat. Agyunkban, néha szánkban visszatér egy-egy ízfoszlány, illat. Persze ez lehet, már csak az az emlék darabka, melyet fel tudunk még idézni, inkább szófoszlányok, pillanatképek, de akkor is, azokat is e nedű hozta össze. Próbáljuk meg mindezt fenntartani az alábbi sorok olvastával, hátha újabb, mégis régi emlékképeket is találunk, melyeken a család, barátok, a világot jó irány felé mozdító emberek képei sejlenek fel.
Olvassuk hát a megkopott ital-, és kísérőcímkék feliratait, bízva abban, hogy a múlt gondolatai a jövőt továbbra is mozgatják.

Homoki Vakondvér

Készítette 2011-ik év augusztusában, Kisasszonyhavában
(Nyárutó havában),
majd palackokba eregette 2012-ik év januárjában,
Boldogasszony havában (Télhóban)
Abu Ramla, a Homok Atyja,
a Magyar Tanyán, ami egy pusztai hajlék, melyről
a panelpatkányok (Rattus urbanus ssp. panelicus) valamint aszfaltegerek
(Mus musculus ssp. bitumenicus) egy része azt mondja, ott nem is lehet élni.
Szegénykéim, csökkenő nyomással távozó, halványlila szösszenettel
illatozó, városi fuvallatos fogalmuk sincs
Élet, Szabadság és Természet együtteséről !

Jól jegyezd meg :
Magyar földből, magyar termék

Az igazi magyar tenger (az Adria) felett 107.1 m-rel, attól
mintegy 470 km-re, Greenwich-től keletre és kissé északra, 86° magasságon.
„Italunk (vagy koponyánk?) alkoholtartalma : attól függ, mennyit iszol”

Homoki Vakondvér

Fáradtságos munkával, mint valami ősközösségből mostanság
kiemelkedett vad horda, elnyűtt kezek úgy szedték össze a homokvidék
flórája által nyújtott csodákat: a táj adta, fán töpörödött cigánymeggyet,
és azt a több, mint harminc féle plántát, melyeknek
zöldje, magja, kérge, gyümölcse belekerült a jóféle barack
pálinkába, egy kis, mondhatni anyalé, nyerésének céljából.
Ugyanez a szélfútta, napszítta, homok-, és istenverte táj adta azt az önmagában is test és szellem italaként illethető nedűt, a pálinkát,
majd a sivatagi tevenógatónak semmiképpen sem becézhető vörösbort is, melybe az
anyalé belekevertetett, miután némi cukornemű, méz hatására
olyanná lőn mint az olümpuszi istenek asztalának ékessége.
Ha beleöltöd nyelved, biztos lehetsz abban, hogy a torkod is
esedezni fog utána. Íze, mint a meggynek, ami véletlenül maradt a
fán; már fekete, már kissé összeaszott, már lé is alig van benne. Nedűnknek
minden ereje, aromája ebben a néhány maréknyi
gyümölcsben, tucatnyi szőlőfürtben, teljesedett ki, eggyé válva a
többi csodával, összebarátkozván egymással, majd lett később e
palack foglyává.

Ízleled az üröm keserűségét, érzed a méz illatát;
mindez tükrözi az itt élők keserveit,
öröm pillanatait,
ezzel együtt harmóniában van a táj szépségével,
a pusztai emberek nehéz, mégis derűs élni akarásával.

Eme nedű kortyolgatásának, eredményeként
magad is elérsz egy harmóniát,
testeddel, lelkeddel, szellemeddel, önmagaddal olyan összhangot találsz,
ami arra sarkall, hogy a világot magadhoz öleld.
Ebben a világban benne lesznek azok is, kik körülötted ülnek,
és hasonlóképpen éreznek.