Archívum - ‘Egyéb’ kategória

13. 2017. ápr.

A Homoki Vakondvér története

 

Néhány éve készítettem egy kisebb mennyiségű alkoholos italt, amely gyakorlatilag semmilyen (általam ismert) szeszes folyadékkal nem volt összevethető, bár akárhányszor is vetemedtem arra, hogy belekóstoljak, majd értékeit ízlelgetve ítéljem meg mely név lenne alkalmas számára. Végül is a Homoki Vakondvér mellett döntöttem. Miért is? A homok mint olyan, egy lágy, könnyű talajféleség, az a szegény kis bársonybundás meg, amelyik a sívóhomokra vetődik, csak ’izzadtsággal és vérrel’, lehet könnyekkel is, járat beomlásokkal megküzdve tud otthont alapítani. Könnyebbség és keserűség árán azonban ezt mégis megteszi!
Tovább »

12. 2016. jan.

Elmúlt évekről, újabb évek előtt (Harmadik rész)

 

Eljött az ideje az óév-újév köszöntő sorozat befejezésének. E képek is szűkebb környezetemből,  részben a múltból kerültek elő, anélkül azonban, hogy velük ne tekinthetnénk a jövőbe is. A korábbiakban bemutatva a változatosság egy-egy pillanatát, a következőkben más pillanatokról, eseményekről is igyekszen beszámolni. Tovább »

6. 2016. jan.

Elmúlt évekről, újabb évek előtt (Második rész)

 

Újabb, legalább két tucatnyi, kissé a múltba néző kép. Mint az előző rész bevezetőjében írtam: „ A mostani képek is csupán pillanatok, villanások. Szöveget sem írok most, csupán e néhány sort előzetesként. A képekhez pár szavas, esetleg mondatos megjegyzést fűzök. Nem fontosak most a dátumok és a helyek sem, ezeket is hagyjuk későbbi, kevésbé általános képekre, írásokra”. Tovább »

3. 2016. jan.

Elmúlt évekről, újabb évek előtt (Első rész)

 

Válogattam, azaz különösebben nem is válogattam az alábbi néhány tucat képet. Az eredmény vegyes összképnek tűnhet, de mit csináljunk. Napról-napra, évről-évre mindig változik valami, idővel egyazon dolgok is másként történhetnek meg. Ma másként látjuk a tegnap látottakat, s holnap majd megint. A képek tárgya, témája változatos, pedig csak itt, a ’birtokon’ készültek, sőt igazi természetképeket, élővilágot alig egy-kettőt válogattam be; ilyeneket majd később. A mostani képek is csupán pillanatok, villanások. Szöveget sem írok most, csupán e néhány sort előzetesként. A képekhez pár szavas, esetleg mondatos megjegyzést fűzök. Nem fontosak most a dátumok és a helyek sem, ezeket is hagyjuk későbbi, kevésbé általános képekre, írásokra. Tovább »

24. 2015. okt.

Fotózgatunk, de hogyan?

 

Az alábbi sorok megírását természetesen nem a ’majd én megmondom a tutit’ gondolat vezérelte, nem is akar fotó tanfolyam része lenni, nem is akarom fényezni magam, mint aki mindenkor jó, bemutatható, minden tekintetben megfelelő fényképeket készít.  Értem azt is, hogy sokan próbálják barátaik, ismerőseik felé képeken dokumentálni a látottakat, ráadásul azt is szeretnék tudni, hogy valóban mit is fényképeztek. De …

Tovább »

21. 2014. jún.

Jönnek a medvék, jönnek a medvék

 

Ez év május 10-én egy fiatal, mintegy nyolcvan kilós hím barna medvét lőttek a Nógrád megyei Etes közelében. Az ügyben érintett vadászok (akik egyébként valóban engedélyes vadászok) ellen a rendőrség megindította az eljárást. Nos, majd meglátjuk, … mi lesz a végeredmény.

A fenti hír olvastán merült fel egy régebbi eset, amikor ugyan nem lőtték le a medvét, legalábbis ilyenre nem derült fény. Az esemény kapcsán akkoron papírra vetettem néhány sort a történtek hogyan, s mikéntjéről. Az alábbiakban ezt olvashatjuk: Tovább »

26. 2014. jan.

Disznóölés a magyar gyepűn

 

Régente a vidéki hajnalok fagyott, behavazott, békésen puha csendjét gyakorta törte meg kétségbeesett disznók sarokba szorított ordítása, melyet mindig a környező és távolabbi házak lompos őrizőinek, bömbölő, vagy vinnyogó csaholása, üvöltése követett. Mintha ők is megérezték volna a pillanatok múltán bekövetkező, vérpárába fúló elmúlást, és így akarták volna búcsúztatni négylábú társaikat. Tovább »

12. 2013. szept.

Múltjainkból

 

Véletlen, vagy nem véletlen? Atombombák robbannak 1945. augusztusában japán városok felett párszáz méterrel; szintén Japánban, atomerőmű reaktorblokkokban történnek robbanások 2011. márciusában. Mindkettő emberi hibára vezethető vissza. Tovább »